Elektromos vezérlőszekrény gyártás

A vezérlőszekrények egy adott létesítmény vagy folyamat felügyeletét és vezérlését teszik lehetővé. Két fontos funkciót tölt be:

Elektromos vezérlőszekrény gyártás Elektromos vezérlőszekrény gyártás

1. Érzékelés (szenzorok kihelyezése a különböző folyamatok, állapotok érzékelésére)

A különböző berendezések állapotainak lekéréséhez érzékelők szükségesek. Ezek mutatják, hogy például működik-e egy adott berendezés, feszültség alatt van-e, illetve lekérhetők működési paraméterek (fordulatszám, nyomás, áram, feszültség, stb.). Vizsgálható, hogy egy megszakító be- vagy kikapcsolt állapotban van-e, esetleg hibát jelez. Adott esetben még az is lekérhető, miért oldott le. Lehet pl. zárlatos a berendezés vagy túlterhelt. Ennek alapján villamos felügyelet, vagy akár távfelügyelet is megvalósítható.

Az új törvények szerint 2020. január 1-től a 100kW feletti berendezések esetén villamos fogyasztását negyed óránként rögzíteni (naplózni) kell.

Cégünk el tudja látni a villamos felügyeletet. Tudunk olyan alkalmazást kínálni, amely ezt a naplózást el tudja végezni.

2. Vezérléstechnika (a folyamatok központi vagy távvezérlési lehetőségeinek biztosítása)

Az értékelt adatok alapján megvalósítható a berendezések távoli vezérlése.

Cégük gyárt és üzembe helyez erősáramú és automatikai vezérlőszekrényeket, széles anyagbeszállító partnerhálózatunk segítségével. Sok éves tervezési tapasztalattal és minőségi alkatrészekkel garantáljuk az ön elektromos hálózatának biztonságos működését.

Az elektromos vezérlőszekrények feladatai és szerepe

A vezérlőszekrények tehát érzékelési és vezérlési funkciókat látnak el. Ez teszi lehetővé, hogy a folyamatok megfigyelhetők és vezérelhetők legyenek. Bármikor információ kapható a különböző berendezések energia fogyasztásáról. Követhető a különböző termelési folyamatok állapota. Esetleges leállás esetén gyorsan és hatékonyan érzékelhető és orvosolható a hiba. Gyorsabb és egyszerűbb a javítás.

Mechanikai behatás, por- és nedvességvédelem (IP2x, IP3x, IP4x, stb.)

Az elektromos vezérlőszekrények ipari környezetbe készülnek, ahol magas a levegő por és nedvességtartalma. Ráadásul egy ilyen környezetben a szekrény ki van téve

Az IP védettségben az első számjegy a szilárd tárgyak elleni mechanikai védelmet, a második a víz elleni védettséget jelzi.

IP védettségek

Szilárd tárgyak elleni mechanikai védettség

  • 0x: Nincs védelem
  • 1x: Nagyméretű szilárd tárgyak ellen védett (>50 mm)
  • 2x: Közepes méretű szilárd tárgyak ellen védett (>12 mm)
  • 3x: Kisméretű szilárd tárgyak ellen védett (>2,5 mm)
  • 4x: Apró méretű szilárd tárgyak ellen védett (>1 mm)
  • 5x: Por ellen védett (nem károsító mértékű behatolás megengedett)
  • 6x: Teljes mértékben védett por ellen

Víz elleni védettség

  • x0: Nincs védelem
  • x1: Függőlegesen cseppenő víz ellen védett (pl. kicsapódó víz)
  • x2: Fröccsenő víz ellen védett (függőlegestől max. 15 fokban)
  • x3: Fröccsenő víz ellen védett (függőlegestől max. 60 fokban)
  • x4: Fröccsenő víz ellen védett minden irányból (nem károsító mértékű szivárgás megengedett)
  • x5: Kisnyomású vízsugár ellen védett minden irányból (nem károsító mértékű szivárgás megengedett)
  • x6: Erős vízsugár és vízbe merítés ellen védett (rövid ideig tartó merülés, nem károsító mértékű szivárgás megengedett)
  • x7: Vízbe merülés ellen védett korlátozott ideig (0,15–1 m között 30 percig)
  • x8: Víz alatt folyamatosan használható a gyártó által megadott ideig (1 m-nél mélyebben)
  • x9: Fokozott védettség vízbe merítés, és nagynyomású tisztítás hatásai ellen

Kültéri használatra például csak IP65 védettségű szekrények használhatók, amelyek teljes mértékben védettek a por ellen, és még a kisnyomású vízsugár sem képes károsítani.

Vezérlőszekrények hűtése

Az vezérlőszekrények aktív hűtést általában nem igényelnek. Speciális esetekben általában szekrényklímával oldjuk meg a hűtést, ha számítástechnikai elemek is találhatók a szekrényen belül (számítógép, PLC, frekvenciaváltók, stb.). Ezeknél ugyanis a keletkező hőt el kell vezetni valamilyen formában. A ventilátoros hűtéssel nem oldható meg az IP védettség, ezért kellenek a klímaberendezések.